„Tudomásunk szerint Horvátországban nincs az inkluzivitási mutatók gyűjtésére és nyomon követésére szolgáló program az oktatási rendszerben. Csak az oktatási intézményekbe bekerült, nehézségekkel küzdő gyermekek számát regisztrálják. Különböző publikációk foglalkoznak ezzel a témával. A folyamatban lévő oktatási reform tervezi az iskolai befogadás nyomon követére szolgáló rendszer létrehozását, és reméljük, hogy ez jó kezdet lesz.”

 

A fent kiemelt mondat már előre jelzi, hogy Horvátországban az irányítás szintjén kevésbé reflektált problématerületről van szó, ebből is következik, hogy az elemzés fókusza a terepen dolgozók magára hagyatottsága:

„A jogi szabályozás a fejlődési nehézséggel küzdő gyermekek nevelésének minden szegmensére és szempontjára kiterjed. Eközben az általános és középiskolában dolgozó tanárok folyamatos kihívásnak vannak kitéve, mert nem képzettek vagy nem elég motiváltak ahhoz, hogy fejlődési nehézséggel küzdő gyermekekkel dolgozzanak. Komoly akadály a kommunikáció hiánya, illetve elégtelensége az iskola-tanár-szülő háromszögben; a szülők marginalizálódnak, sokszor nem eléggé vonják be őket az iskolai munkába és a saját gyerekük nevelését érintő döntéshozatalba, miközben a jogszabályok mindenről nagyon egyértelműen rendelkeznek.”

 

Az intézményrendszer nemzetközi iskolafokok szerinti bemutatása minden iskolafoknál igen részletesen ismerteti az adott intézményre jellemző – fentiekben már előre jelzett –, nagyon konkrét nehézségeket. Az iskolafokokat az alábbi hármas megközelítésben mutatja be a dokumentum: Intézménytípus, jellegzetességek, alapadatok – A befogadással kapcsolatos sajátos feladatok – Az elmúlt 10 év fontos intézkedései – sikerek és kudarcok. Ez a nagyon részletes, a gyakorlatias és policy szempontokat végig együttesen kezelő rész teszi ki a dokumentum felét. Ezt követően az oktatás kormányzásának szempontjai – a jogalkotás, a tanári policy és a szociális dimenzió együtt mindössze egyetlen oldalt kapnak.

 A dokumentum hazai terminológiát bemutató részében az angol integration, inclusion, equality, disability, children with disabilities, inclusive education, inclusive educational environment, special educatonal needs címszavaknak a horvát terminológiában viselt jelentését ismerhetjük meg.

A helyi stakeholderek bemutatása során a jelentés kitér a minisztérium, az oktatási ügynökség, a helyi kormányzatok és önkormányzatok szerepére, és rámutat a közösség – főleg a szülők – szerepvállalásának nehézségeire. A bemutatásban szerepel – és így a többi országjelentéssel összehasonlítható – a nevesített szakemberek (szociális munkás, pszichológus, pályatanácsadó, rendőr stb.) részvételének erősségét bemutató skála.

Az inkluzív oktatás eredményességéhez kapcsolódó indikátorok tekintetében a jelentés – ahogy a kiemelt bevezető részben is jeleztük – rögzíti a megfelelő monitoring rendszerek kialakításának szükségességét.

A dokumentum a tanulási célok és ajánlások megfogalmazásával zárul.

 

A horvát oktatási rendszer éppen átalakulóban van, és ennek során fókuszban állnak a különböző, sérülékeny tanulói csoportok, úgymint a sajátos nevelési igényű, a nemzeti kisebbséghez tartozó – például roma –, az örökbefogadott, a szociális hátrányokkal küzdő gyerekek. A fókusztémák – ennek a rendszerszintű átalakításnak a tükrében – átfogóak és olykor túlnyúlnak az oktatás területén:

 - rugalmatlan és rossz hatékonyságú, centralizált oktatási rendszer

 - hiányoznak az egyéni esetkezelést támogató, a szereplők feladatait kijelölő eljárásrendek

 - hiányoznak az ingyenes, minőségi szülőfelkészítő programok

 - hiányzik a kortárs bántalmazást megelőző, rendszerszintű prevenciós tevékenység 

 - elégtelen a szegénységben élő, különösen az SNI gyereket egyedül nevelő szülők anyagi támogatása

 - az NGO-k az elégtelen támogatás következtében nem tudnak megbízhatóan az állami ellátórendszert támogató szolgáltatásokat nyújtani.

Az Európai tanulási perspektíva körében nemzeti szinten az IT támogatás és a decentralizáció célkitűzését, az iskolarendszer szintjén pedig a stakeholderek közötti bizalom és együttműködés erősítését és a résztvevők (gyerekek, szülők, intézmények, partnerek) támogatásának erősítését emelik ki.

 

Az országjelentés nagyon sok szinten fogalmazza meg az együttműködés nehézségeit és az ennek fejlesztésével kapcsolatos kihívásokat, egészen a szülőknek a saját gyerekük nevelésében való részvételétől a policy alkotás ágazatok közötti szintjéig: „Vannak megoldások ezekre a problémákra, ezek azonban gyakran deklaratívak és sporadikusak, és nem vezetnek rendszerszerű és állandó megoldásokhoz. Ezért szükséges megerősíteni az együttműködést az oktatás, a szociális ellátórendszer és a pénzügyi rendszer között, hogy tartós és egységes támogató jelenlét jöhessen létre a kedvezményezettek (szülők, tanulók, iskolák, szakmai szervezetek) felé.”